Mindenki bedugaszolt füllel jár, és zajt hallgatnak.

Nagy zajjal járó tevékenységeket művelnek.

Internet, mobiltelefon, játékok (Üveggyöngy-effektus, infantilitás).

Az orosz sajtó keddi beszámolói szerint helyette Poincaré utódának adták át a díjat, de a matematikai közösség nem adta fel a harcot: úgy döntöttek, hogy a csekket megküldik Perelmannak: a kézbesítést Mihail Gromov ismert orosz származású francia matematikusra bízták. A pénzt egyébként egy évre bankba tették, s ha az orosz tudós végleg elzárkózik az átvételtől, az összeget jótékony célokra fordítják.

Perelmannak március 18-án ítélte oda a díjat a bostoni Clay Intézet a Poincaré-sejtés 1904 óta keresett bizonyításáért. Az intézet tíz régi matematikai probléma megoldásának elismerésére alapította az Évezred-díjat, s egyenként egymillió dollárt helyezett kilátásba azzal a két feltétellel, hogy a munka tudományos folyóiratban jelenjen meg, és két éven belül ne sikerüljön megcáfolni. Az idős édesanyjával egy kicsi szentpétervári lakásban a világtól teljesen elzárkózva, szinte remeteként élő Perelman nem felelt meg az egyik feltételnek, ugyanis munkáját az interneten tette közzé, de az intézet végül eltekintett e feltételtől.

Az 1966-ban született matematikus visszautasította egyebek között a matematikai Nobel-díjnak tekintett, és szintén tetemes összeggel járó Fields-díjat 2006-ban azzal, hogy a kitüntetésnek számára nincs semmi jelentősége. “Ha a bizonyítás helyes, nincs szükség külön elismerésre” – mondta akkor, s ugyanezt mondta az Évezred-díj kapcsán is.

Perelman, ha nagy ritkán megszólal, csak annyit kér, hogy hagyják békén, és elmondja, hogy nem érdekli sem a hírnév, sem a pénz. “Sem munkámban, sem személyemben nincs semmi érdekes. Én csak tudom, ha azt mondom, hogy azok, akik ezt a felhajtást csinálják, nem a barátaim” – mondta a Komszomolszkaja Pravdának 2006-ban. Édesanyja egyszer annyit mondott el fiáról, hogy “Grisa szereti a zenét, meg a kását és a rántottát”, és nem szeret emberekkel érintkezni.”

Egyrészt menekülni minden külső hatás elől, egy steril, paradicsomi világba, a zene világába, csak ennek élni és nem venni tudomást semmi külsőről, totális elidegenedés mindentől, ami odakint van…

Másrészt sorsom egy lényemtől merőben idegen szerepre kényszerít, arra, hogy kitárulkozzam ennek a külső sötétségnek, és olyan dolgokat cselekedjek, melyektől undorodom, a külső sötétség, a sírás és a fogcsikorgatás dolgait… Képtelenség megtalálnom az egyensúlyt. Mert egyszerűen nincs. Nincs egyensúly. Nihil interest, nihil pondera.

*

Bruckner: I. mise (d-moll).

vicces:

Előbb (hetek) a Zubin Mehta féle Turandot előadás (pekingi) felvétele. Ebből ide egy részlet:

Brucknerral még csak most ismerkedem, miséi, szimfóniái megvannak. Az utóbbival kezdtem.

Lengyel Ferenc, blogjáról http://www.regivilagrend.eoldal.hu/cikkek/cikkek/jose-ortega-y-gasset_-a-tomegek-lazadasa-_konyvajanlo_ezt a könyvismertetőt:

José Ortega Y Gasset: A Tömegek Lázadása című könyvében a modern kor válságát abban határozza meg, hogy korunkban a tömegek jutottak  hatalomra.

Szerintem inkább a tömeg ízlése került túlsúlyba — s ez nagy különbség.

Megkülönbözteti egymástól a tömegembert és az elithez tartozó kisebbséget, de rögtön hangsúlyozza, hogy nála a tömeg nem munkástömeget, nem    valamiféle társadalmi osztályt jelent, hiszen a tömegember korunkban mindenféle társadalmi osztályban jelen van, így a felsőbb körökben is, úgy ahogy  az elit is jelen van a munkásosztályban éppúgy, mint a felsőbb körökben.

Az elit, vagyis a felsőbbrendű emberek azok, akiknek magasabbrendű küldetéstudatuk van,

ilyen küldetéstudata a fasisztáknak és a bolsevikoknak is van-volt; ez nem erény

és akik ezért a küldetésért élnek, önmagukban magasabbrendű szellemi képességeket és erkölcsiséget kifejlesztve. A tömegember pedig az, akinek  semmiféle magasabbrendű küldetéstudata nincs, és ezért önmagával szemben semmilyen erkölcsi követelményt nem is támaszt,  csak önmagáért él, hogy saját kicsinyes igényeit az őt körülvevő modern fogyasztói társadalom eszközeivel kielégíthesse, minden  erkölcsiség nélkül.

Kérdés, hogy hogyan jutott hatalomra a tömeg?

A tömeg nem jutott hatalomra, soha nem is fog — a tömegízlés viszont igen, amikor a jóízlés szerepe a háttérbe szorul

Az európai népesség számának növekedésével, a tudomány és a technika fejlődésével az anyagi jólét, és a művelődés, tanulás, szórakozás lehetősége,  amely előtte csak a felsőbb osztályok kiváltsága volt minden Európai számára elérhetővé vált, de ez a fejlődés csak anyagi jellegű volt, nem szellemi  azért, mert az emberek túlnyomó többségének nincs küldetéstudata. Nincs olyan magasabbrendű cél, amire feltette az életét.

Az elit, mint osztály küldetéstudata nem ugyanolyan súlyú és szerepű küldetéstudat, mint az egyén küldetéstudata, sőt, az egyéni küldetéstudatok (pl. messianisztikus) között is óriási különbségek lehetnek

Éppen ezért nem tud mit kezdeni a modern civilizáció áldásaival, azon kívül, hogy saját kicsinyes igényeit igyekszik vele kielégíteni, ellentétben a régi arisztokráciával, akiknek minden korban kötelező volt az általuk birtokolt kiváltságokat, anyagi javakat valamiféle magasabbrendű cél szolgálatába állítani, és nemcsak saját kicsinyes igényeit kielégíteni vele.

Igen, de ezt a szerepét a régi arisztokrácia csak a legritkább esetben teljesítette be. Egyébként a társadalmi osztályok, úgymint az arisztokrácia vagy munkásosztály vagy tömeg, nem is léteznek, nincs értelme róluk, mint entitásokról beszélni, félrevezető stb… “Túlnyomó rész, döntő többség stb.” sem jellemez egy tömeget — az általánosítás durva csúsztatás. Csak egyénekről van értelme beszélni, de akkor sem minden esetben stb.

A megnövekedett anyagi jólét, a modern civilizáció áldásainak sokasága, és a megnövekedett egyéni szabadság viszont arra ösztökéli a tömeget, hogy saját közönségességét, és erkölcstelenségét a társadalom minden szintjén igyekezzen érvényre juttatni, a politikában éppúgy, mint a művészetben, vagy a tudományban. Ebben nyilvánul meg a tömegek lázadása, hogy helyet követelnek maguknak ott, ahol nincs helyük. A tömegember szellemisége nem is annyira a tudatlanságban, vagy a műveletlenségben nyilvánul meg, hiszen a tömegemberek jó része tanult egyénekből tevődik össze.

Sokkal inkább abban, hogy lusta gondolkodni, az általa megszerzett tudást, rendszerezni, átértékelni, és tovább gondolni. Inkább megelégszik azzal a néhány közhellyel, amit másoktól hall, úgy érzi, hogy az neki elég, és ezzel magába zárkózik, más véleményen lévők érveit meg sem hallgatja, nem gondolkodik el rajtuk, és a gondolkodásra késztetést sem érez. A tömegember szellemisége ennek megfelelően a tudósok körében is gyökeret vert. Méghozzá a tudományos ismeretek nagyarányú bővüléséből eredő specializáció következtében. (szakbarbárság)

A mai tudós a tudomány fokozatos specializációja következtében csak a tudomány egy nagyon kis területében tud elmélyülni, más területeket viszont nem ismer meg, nem fog érteni hozzájuk, tehát bezárkózik a saját tudományterületére. A saját területén elért tudományos sikerei viszont elbizakodottá és öntelté teszik, és arra ösztökélik, hogy más tudósok munkájába is beleavatkozzon, amihez nem is ért. Tehát a tömegek módjára helyet követel magának olyan területen, ahol nincs helye. Ortega az elit és a tömeg ellentétének gondolatát Európa nemzeteinek életére is kiterjeszti.

Európa nemzetei szerinte azért vannak válságban, mert nincsen saját feladatuk, vagyis küldetésük, hiszen csakis a közös feladat tehet egy közösséget nemzetté, nem a vérségi, vagy a nyelvi rokonság, mert ezek statikus fogalmak, amelyek nem adnak értelmet az ember életének, és így közösséget sem teremthetnek. Ezért Európát Ortega szerint arisztokratikussá kell tenni, olyan elit kell, amely újra parancsol az embereknek, és ezáltal feladatot, célt tűz ki eléjük, és értelmet ad az életüknek.

Súlyos, súlyos tévedés: minden messianisztikus küldetéstudattal rendelkező tömegpárt vagy egyén erre az útra igyekszik terelni nemzetét.

Ortega szerint szükség van rá, hogy az elit újra parancsoljon az embereknek, mert az elit parancsa nem az elit önzéséből ered, ha valóban elitről van szó, hanem hogy az alattvalók életét egy magasabbrendű cél szolgálatába állítsa, amit maga az elit is szolgál önnön életével, és így értelmet ad minden ember életének.

fasizmus, bolsevizmus

Hozzászólások a Fidelio.hu Bruckner fórumában

“Gyakori, hogy a Művész és az Ember teljesen eltérő karakter – a legszebb példa talán Beethovené (1802, talán elég ennyit mondani). Bruckner spiritualizmusa egy emberfeletti lelki (művészi) és idegi(emberi) küzdelem eredménye az anyag felett; a magasságokba emelkedése közben minduntalan visszapottyan egy sarokba szöszmötölni valamit, de megállíthatatlan. Lenyűgöző, negyedórás megszakítatlan ívek torkollnak generálpauzába és az azt követő réztisztogatásba, hangolásszerű zörejekbe. De innen mindig “kilő”. Brahmsot is erősen megviselte tulajdon idegzete, mely elől előszeretettel menekült hidegebb éghajlatokra, például Svájcba – műveiben azonban nincs nyoma ennek a konfliktusnak. Katartikus komolysággal írt, teret nem engedve visszahúzó erőknek. Igaz, ellentételül, az a “kínai” döbbenet és messziség, felemelő érthetetlenség és titok, ami például Bruckner IX. szimfóniája 1. tételének végszakasza, egyetlen pillanatra nem tárul fel előtte.”

“Brahms egyébként tudatában volt Brucknerrel szembeni nem-úriemberi magatartásának. Hogy ott volt 1896 őszén a Karlskirche előtti tömegben, későigesztus volt a részéről. Pár hónappal később őt is kiterítették.

Brahms-ról megint:” Stb. Stb. Stb.

http://www.elitmed.hu/upload/pdf/egy_rejtelyes_elet_johannes_brahms-3384.pdf

Miért vonzódik egy szatócs fia a klasszikus zenéhez? A szépirodalomhoz? Miért ír verset? Miért akar tovább tanulni – de esze gyönge hozzá? Miért akar műveltebb körökhöz tartozni, miért keresi műveltebb emberek társaságát? Miért nézi le a saját környezetének közönséges megnyilvánulásait, érzi úgy, hogy semmi köze hozzájuk? Mi készteti erre? És ami ennél is lényegesebb: miért nem tud kiemelkedni végül szociális meghatározottságából, miért nem viszi végül is többre, mint az apja, mi gátolja őt a teljes elszakadásban? Egyáltalán honnan van benne ez az idegenség, alkalmazkodni-képtelenség? Miért van eleve kudarcra ítélve minden kísérlete, hogy egy nagy ugrással elszakadjon a számára annyira gyűlölt-idegen talajtól? Mindig visszahullik, mindig visszahullik… Áthidalhatatlan szakadék választja el a paradicsomi mezőktől; csupán vágyaiban kapcsolódik  hozzá, de nem hordozza magában, nem vált a vérévé-lélegzetévé, annál az egyszerü oknál fogva, hogy nem született bele, hanem egy azzal teljesen ellenséges, ellentétes környezet alakította-formálta személyiségét fogantatásától kezdve. A paraszt, aki arisztokrata szeretne lenni. Úrhatnám polgár. Stb. Helyét nem lelő. Nincs tisztában a realitásokkal. Nevetségessé válik. Nagyon fontos szabály: mindig tudni, hogy (egzisztenciálisan) hol a helyed. Nem esni tév-képzetekbe. A helyedet (amire vitted úgymond) tökéletesen, becsületesen betölteni. Az adott-ból nem elvágyakozni, hanem az adottat beteljesíteni. Idegen sallangokat nem használni, nem élvezni, nem használni önigazolásul. Teljes élességben látni magadat: a hely, ahol így-úgy megkapaszkodtál (legyen az akár a gályapad) = lehetőség. A helyzetből a legjobbat kihozni, ez csak úgy lehetséges, ha nagyon tisztességes a hozzáállásod, ha a cselekvésben örömödet leled, vagy ami ugyanazt jelenti: áldozat a sorsnak… stb.

A (kulturális) arisztokrata (a születési előjog) —  és a zseni (József Attila). Nem lehet őket egy kalap alá venni. Az előbbi látványa azt a benyomást kelti bennünk, hogy még a mi életünkben meg tudjuk valósítani, holott ez durva tévedés, tisztában is vagyunk vele miért; nemzedékek kellenek hozzá. Az utóbbi ritka, tűnékeny pillanat, megvalósíthatatlan álom stb. Az előbbi is, utóbbi is kegy és szerencse dolga. Az előbbi az ősapa tudatos igyekezetének gyümölcse, az utóbbi Istené, áldott legyen a neve.

Ami megmenekít: a gondolkozás tisztasága. Állandó elemzésnek vetni alá magát, sorsát helyesen értékelni, a tévedésektől gyorsan megszabadulni. Érettség. Olyan példaképet-mintát választani, mely megfelel ezeknek a követelményeknek, azaz igazodik a személyiség és a sors alapvonásaihoz…

Az ulmi szabó

Ulm, 1592

Tudok röpülni! – mondta
A szabó a püspök úrnak. -
Nézd, hogy kezdem el!
S ez látta, hogy miként lépdel
Egy torz szárny-félével
A nagy-nagy templomtetõre fel.
A püspök elment jókor,
Hazugság ez, más semmi,
Nem madár az ember,
Sohasem fog röpülni,
Mondta a püspök a szabóról.

Meghalt a szabó! – mondta
A nép a püspök úrnak. -
Jó hecc volt nagyon.
Széthasadt, levált a szárnya,
S ott fekszik szétmállva
A zord-zord templomudvaron.
Zengjen harangszó, ének,
Hazugság volt, más semmi,
Nem madár az ember,
Sohasem fog röpülni,
Mondta a püspök a népnek.

EÖRSI ISTVÁN FORDÍTÁSA

“A műveltebb kollégák biztosan emlékeznek rá pontosan, én csak úgy körülbelül, miszerint van egy Brecht vers az ulmi szabóról, aki azt állította magáról, hogy tud repkedni, már repkedett is a mezőkön meg a fák felett. Erre azt mondta az ulmi püspök, az nem lehet, az ember nem madár, nem tud repülni. De bizony ő tud, meg is mutatja, mondta a szabó és leugrott az ulmi katedrális tornya tetejéről és a lábát törte. Nagyon megnyugodott erre a püspök, lám, megmondtam, az ember nem madár, nem tud repkedni, punktum.

Én egyszer elvetődtem Ulmba, ami a világ egyik legszebb kisvárosa, átfolyik rajta a Duna, de szó szerint, ezer ágra bomolva, vízimalmokat hajt meg, és kalapácsműhelyeket, csobog és zuhatagozgat, szóval, ha egy német kisváros tud meseszép lenni /márpedig tud/, Ulm nagyon tud.

És akkor leültem a főtéren kávét inni és ott volt előttem a dóm a tornyával és elkezdtem fölnézni rá, hogy honnan ugrott le a szabó, és csak néztem feljebb, feljebb, egyre feljebb, a végén már teljesen kitekeredett a nyakam, és még mindig nem láttam a tetejét, mert ez Európa /és valószínűleg a világ/ legmagasabb templomtornya, százhatvanhét méter vagy mennyi, cirka. Szóval, ha az a szabó csak a lábát törte, akkor tényleg tudott repülni.”

Szunyogh Szabolcs meghívója a MÚOSZ honlapján 2007 június 19.

és

http://goglobe.hu/blog/fredi/2007/12/30/szabo-lorinc-es-klara-lepte-nyoman-az-ulmi-szekesegyhaz-tornyaba/ ez Schneider Alfréd kitűnő blogjából.

Schneider= szabó